2015. június 1., hétfő

Fideszről

Minden olyan intézkedés, amely ugyan szükséges, de nem elégséges, csak porhintés az emberek szemébe, és átverés! Amely kormány nem tudja visszafordítani a kipusztításból a magyarságot, az nem is akarja!
NEMZETÁRULÓK! 


Nem azt kell nézni Orbán mit mond, hanem hogy mit csinál. Rothschild jobbkeze, Soros György arra képeztette ki, hogy a vadkapitalista rendszerben, ahol a nagyhal megeszi a kishalat Magyarországot gyarmattá tegye, a védelmi immunrendszerünket leépítse. A feladatát tökéletesen betöltötte. Olcsó összeszerelő üzemeket, és olcsó munkaerőt biztosít a nagyobb halaknak, hogy a készterméket aztán ők adják el nagy haszonnal és ők erősödjenek velünk szemben. Az országot mint piacot átengedték a gyarmatosítóknak, közben semmi mást nem termelünk, nincs végtermékünk, csak a gyarmatosítók rabszolgamunkáját végezzük el éhbérért, amit velünk vásároltatnak fel. Orbán közben nem leszünk gyarmat műszabadságharcot produkál. Jobban csinálja mint a "baloldal", amely valójában ugyanaz mint ő, csak más kommunikációt folytat, igazából egy oldalon vannak. A "baloldal" trükkje az, hogy az általánosat a kisebb résszel jellemzik, néha cáfolják, és ezt is sokan beveszik. A kapitalizmus lényege a verseny, ami valójában háború. A többség mindig vesztes, a nyertesek a vesztesek megnyomorításán, elpusztításán, kizsákmányolásán, majd kiirtásán lesznek nyertesek. Ők azonban nem a többséggel reklámozzák a rendszerüket, hanem a néhány nyertessel, mert még a nyomorult szegény is kapzsi. Azt mondják, Te is lehetsz olyan gazdag, mint Rothschild, mi is élhetünk olyan jól, mint az osztrákok, csak jobban kell csinálni. Azt nem mondják, hogy mit kell jobban csinálni.. A gyilkolást, a gyarmatosítást, és mivel ezt nem mondják meg, ezért a követőiknek semmi esélyük nincs győztesnek lenniük ebben a pusztító rendszerben! A jobb és bal valójában ugyanaz, és kamu a küzdelmük, illetve nem lényeges, a valódi háború fentről lefelé zajlik és nem vízszentes. De erről nem beszélnek, ezt elrejtik.. Ha mi ebben a rendszerben szerettünk volna erősödni, akkor nem az erősebbekkel kellett volna "szövetségbe" lépni, hanem a gyengébbekkel. Belépni az Afrikai Unióba, bányákat nyitni, ellopni a négerek gyémántját, aranyát, fillérekért gyártatni velük a Hajdú mosógépet és felvásároltatni velük, felvásárolni a vállalataikat, a közszolgáltatásaikat, a stratégiai ágazataikat, és az erőforrásaikat elszipkázni tőlük. Tehát nem nyugat, de nem is az oroszok felé kellett volna nyitni, hanem a gyengék felé, pl. a fekete afrikaiak felé.

A Fidesz néhány további bűne:
Bevándorlás:
Miközben eljátsszák, hogy megvédik a magyarságot a bevándorlóktól, Afrikába és egyéb helyeken reklámozzák a letelepedési kötvényt:
https://kuruc.info/r/4/164086/
és nem a rejtett erőforrás ómigránsainkat akarják munkára aktivizálni, hanem ukrán vendégmunkásokkal akarják a fizetésemeléseket megakadályozni, és a magyarok kivándoroltatását fenntartani:
https://kuruc.info/r/2/164092/
 A hazaáruló Orbán rezsim százmilliókkal támogatja az őt gyűlölő, migráncssimogató "Soros"- szervezeteket! Bizonyíték itt, add tovább, hogy mindenki lássa a cigányrezsim aljas kétszínűségét!
http://belugyialapok.hu/alapok/sites/default/files/MMIA_eredm%C3%A9ny_1kor.pdf
http://belugyialapok.hu/alapok/sites/default/files/MMIA_eredm%C3%A9ny_2kor_honlapraal%C3%A1%C3%ADrt_0.pdf
Kivonat a gyöngyszemekből:
Menedék Migránsokat Segítő Egyesület: 34 729 758 Ft (Befogadó óvodák és iskolák) + 63 265 085 Ft (Mentor-Állás) + 46 393 056 Ft (Jog-Aktivitás-Közösség).
Kalunba Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft: 80 321 800 ft (Nemzeti Áttelepítési Program) 52 602 163 Ft (Magyar.Nyelv.Tudás.) 183 881 255 ft (Netovább - Komplex lakhatási integrációs mintaprogram).
Artemisszió Alapítvány: 50 045 154 Ft (Skills On!)
Migráns Segítség Magyarország Egyesület 33 964 628 Ft (Mighelp munkaerőpiaci kompetenciatréning és migráns karrierközpont)
Nemzetközi Migrációs Szervezet: 38 979 071 ft (Kísérleti projekt a Magyarországon megvalósuló családegyesítések támogatására)
Szubjektív Értékek Alapítvány: 24 164 162 ft (Saját Erőből 3.0 – Vállalkozói szolgáltatóközpont migránsoknak)+ (Komplex képzési és mentorálási program migránsok politikai részvételének erősítésére) 45 955 039 ft (!!!!!)
Jövőkerék Közhasznú Alapítvány 19 733 342 ft (Migránsok vállalkozóvá válásának segítése)
stb. stb

A Fidesz többszáz millióval segítette a migrációt, és a Soros aktivistákat, ilyen pályázatokra szorták a pénzünket:

.-A kísérő nélküli kiskorúak, utógondozottak gyermekvédelmi intézményekben történő elhelyezésének, illetve köznevelési intézményekben történő integrációjának továbbfejlesztése, a gyermekvédelmi intézmények férőhelyének bővítése

-Jogi segítségnyújtás az eljárás minden szakaszában

-Minőségbiztosítással az eljárások színvonalának emelése, illetve a hatósági eljárások transzparenciáját biztosító mechanizmusok beépítése

-Migráns hátterű gyerekek óvodai, iskolai beilleszkedését célzó programok, a tanulók kultúrájához alkalmazkodó tananyagok kidolgozása, fejlesztése

-Lakhatáshoz való hozzájutás megkönnyítését célzó programok

-Kiegészítő szolgáltatások nyújtása annak érdekében, hogy a nemzetközi védelemben részesülők könnyebben eligazodjanak a magyarországi ellátórendszerekben, élni tudjanak jogosultságaikkal

-Szakemberképzés – két területen is

-A nemzetközi védelmet élvező kísérő nélküli kiskorúak, utógondozottak védelmének fokozása és társadalmi integrációjának, önálló életkezdésének segítése az érintett intézményrendszer kapacitásfejlesztésével

-A fogvatartás hátrányainak enyhítését célzó szolgáltatások működtetése

-A kitoloncolások végrehajtásának monitorozása

-Az idegenrendészeti eljárást segítő egészségügyi, pszichológiai szakmai eljárásrend kidolgozása

-Visszatérési politikák, eljárások fejlesztését megalapozó kutatások végrehajtása

Közben meg egyre több a magyar hajléktalan! 
NEMZETÁRULÓK! 


Egyéb:
https://helpers.hu/hu/services/immigration/investment-program/
Migránssimogató filmre 700 millió!:
https://kuruc.info/r/6/172935/
További migráns és sorosszervezet támogatás:
https://kuruc.info/r/2/181834/

http://eubond.org/program-details/
ennek a hazaáruló oldalnak az üzemeltetője:
Garamvölgyi Balázs, balazs@garamvolgyi.com
Valószínűleg ő:
http://www.portfolio.hu/rendezvenyek/eloado/garamvolgyi-balazs/7640
18 ezret már beengedtek:
https://kuruc.info/r/2/165093/  

Miközben százezrek vándorolnak ki a Zsidesz miatt nyugatra, addig ukránokkal akarják elárasztani az országot!
http://hvg.hu/kkv/20170126_Mediakampanyt_inditunk_Ukrajnaban_hogy_jojjenek_ide_dolgozni

Már negyedmillió külföldi dolgozik hazánkba:
http://hvg.hu/itthon/20180306_kormany_migracio_szakpolitika_gazdasagi_bevandorlas_kovats_andras_hars_agnes_mighelp_unhcr

Bűnrészesség abban, hogy bevittek minket az Unióba, és a szavazási csalásban!
(Minden választás csalás, és semmis, ahol a választok egyenlő mértékben  nem ismerhetik meg az érveket és ellenérveket! Az Ez-s népszavazás is semmis!

Románia EU tagságának feltétel nélküli megszavazása, 2007-ben, szintén nemzetárulás volt!

Bevisznek minket a TTIP-be, és a CETA-ba amelyre nem kaptak felhatalmazást!
http://magaspart.hu/?p=897

Egykulcsos adót vezettek be, miközben egyre nagyobbak a jövedelmi és vagyoni különbségek, ráadásul válság alatt. Amikor a Fidesz bevezette az új, nem progresszív adórendszert, akkor a költségvetési lyukat úgy tudta betömni, hogy új adókat vetett ki, növelte egyes adónemek adókulcsát, valamint megszüntettek számos adókedvezményt, ami az alsó decilisekbe tartozó csoportokat érintett nagyon rosszul. Az alsó 5 százalék gyakorlatilag még szegényebb lett, pedig így is az Unió egyik legszegényebb csoportjának számított.

Elszámoltatás: Az egyik legfontosabb választási ígéretük az volt, hogy elszámoltatják Gyurcsányékat. Ebből természetesen nem lett semmi. Sőt, pozíciókat, és vele koncot osztogatnak balliberális barátaiknak, sőt, szélsőséges magyargyűlölőknek! Budaházyéknak ellenben több, mint 10 év börtönt osztogatnak bizonyítékok nélkül!

Ügynöklisták, komcsi ügynökök védelme...

MSZP-s szemétládák, és magyargyűlölő zsidók támogatása!
https://kuruc.info/r/7/164727/
http://valasz.hu/uzlet/kiderult-4-milliot-kap-a-tanacsadasert-zoltai-gusztav-104826
http://mandiner.hu/cikk/20151120_szijjartoek_kituntettek_medgyessy_petert
https://kuruc.info/r/2/163619/
https://kuruc.info/r/2/163230/
https://kuruc.info/r/2/162999/
https://kuruc.info/r/2/162043/
https://kuruc.info/r/2/163548/
https://kuruc.info/r/2/168723/
https://kuruc.info/r/2/176944/

Cionista seggnyaló, globalista, kalergista "liberális" köztársasági elnök!
És ezt a gerinctelen féreg hazudozó, nemzetárulót újraválasztották...
"mindannyian európai polgárok vagyunk, a magyar nemzethez tartozunk, és tisztességes becsületes életre vágyunk."
„egyik cél tehát a birodalom (EU=Kalergi terv) szilárd fennállása, melyet nem kívánunk semmi más tekinteteknek alárendelni."

Euroviziós borzadványba zsidót, négert, cigányt küldenek,  még véletlenül se magyart, hogy evvel is megalázzák, és belerúgjanak a magyarságba!

A valódi rendszerváltás megakadályozása:
Kétszer akadályozták meg a valódi rendszerváltást, egyszer a módszerváltás idejében, amikor nem olyan rendszert vezettek be, amely a magyar népnek felvirágoztatást jelentett volna, hanem a rothschilék vezérelte vadkapitalizmust, ebben az aljasságban tevékenyen részt vettek, és soha nem tettek ellene. A második 2006-ban volt, amikor közel volt a társadalom egy forradalomhoz, a változtatásról, és elszámoltatásról így beszélte le Orbán az embereket:
1.El fogunk számoltatni
2. Gyurcsányék nem tudnak olyan károkat okozni, amit mi rövid idő alatt ne tudnánk helyrehozni.

120 éven belül kihal a magyar nép! Népirtás! Ebben tevékenyen részt vettek, nagyrészt nekik köszönhető! Túléltük a tatárokat, a törököket, az osztrákokat, az oroszokat, de ezeket nem tudjuk... Ez a legnagyobb bűnök!

A munkanélküliség, és a túlmunka rendszerének a bevezetése és fenntartása:
Hatalmi eszközként vezették be, úgy, hogy felemelték a munkaidőt. A dolgozókat a túlmunka a munkanélkülieket pedig a munkanélküli lét teszi lapátra. Közben pedig igazságtalanabb lehet a munka és a javak elosztása a gazdasági elit javára. A társadalom legnagyobb része egyszerűen beledöglik, és a magyarság kipusztul ebbe. Átszabták a munka törvénykönyvét, a munkavállalókból kiszolgáltatott rabszolgát csináltak!

Két hét alatt rendet teszünk: E helyett a rendőröket túlóráztatják, és a túlmunkát sok esetben ki se fizetik (máshol is ezt csinálják). Ezért azok kilépnek, és állandóan újakat képeznek ki helyettük. A rendőr, amikor kezd lejárni a műszakja, már nem hajlandó intézkedni, hiszen az intézkedést követő papírmunka többórás ingyen túlórát jelentene neki. Ilyenkor elhárítják az ügyet, ezt a zsargonban jogi felvilágosításban részesítésnek hívják... A rendőröket ezenkívül politikai célra használják fel, politikailag motivált intézkedésekre. A szervezett bűnözés pedig be van épülve a rendőrségbe! Fejétől bűzlik a hal.... A rendőröket úgy küldik utcára, hogy elvárt mennyiségű bírságot kell kiszabniuk, néha már konkrét állampolgár szívatásról van szó, nem bűnüldözésről, vagy megelőzésről!
A rendőröket az önvédelemben visszafogják, azok nem mernek intézkedni a bűnözőkkel szemben, az önvédelmi fegyverhasználat helyett inkább hagyják magukat megverni. A bűnözőket a bíróságok is sokszor hamar kiengedik, a bűnnek sokszor nincs következménye.
A cigányoknak megengedik, hogy feltörjék a magyarok lakásait, és beköltözzenek, elzavarva a magyarokat. A hatóságok nem lépnek fel ellenük (https://youtu.be/s0yMfHbD24w).
Egyes cégek ellen nem lépnek fel (pl. NAV), amelyek be vannak tagozódva valamilyen kormányzati ember cége alá (pl. vagyonőr cégek), más cégekre pedig lecsapnak, mint ezek konkurenciájára.

Cigányság megvásárlása: Ők is vásárolják a szavazatokat a szó soros értelmében is... Plusz ingyen laptop, cigánysátor, szociális bérlakás, stb. Az alacsonyan szocializált rétegnek a családtervezést kellett volna átadni, a segélyüknek nagy részét a fogamzásgátlóknak kellett volna kitenni.
A cigány vezetőknek talicskával tolják a milliárdokat ellopásra, hogy azok rávegyék a csicskáikat, hogy a Fideszre szavazzanak:
https://kuruc.info/r/35/173898/
A magyarság javait a cigányságnak! Tízszer annyit költenek a cigányokra, mint a szocik:
https://kuruc.info/r/2/183477/

Cionizmus: A Fidesz tele van cionistával, a törvényeket néha a Mazsihisz írja, kiszolgálják és fényesre nyalják a cionista fenekeket. Ezt a választóik előtt úgy leplezik, hogy lényegtelen szoborvitákat generálnak, amellyel a megosztott szavazókat még inkább megoszthatják, pártosíthatják, és kritikátlan hívőkké fanatizálhatják. Jól fizetett tanácsadó  például a volt Mazsihiszes és pufajkás Zoltai Gusztáv, annak a lánya meg tüntetéseket szervez a Fidesz ellen a szobornál... A szólásszabadságot korlátozzák, a zsidókat nem lehet kritizálni, a történelmet meg a zsidók írják, aki nem hisz nekik, holokauszttagadóként a törvény fenyegeti. Az embereket,  és a fiatalokat cionista agymosásba részesítik! Öntik a pénzt a zsidóknak, a holokauszt megemlékezések mindennaposak, a magyar tragédiák, és hősök meg le vannak szarva! A médiáknál szinte csak zsidók dolgoznak, a zsidó Klubrádiót úgy szüntették meg, hogy ingyenessé tették a frekvenciaengedélyüket...
Egy-egy kép, néha több ezer szónál:
https://kuruc.info/r/6/152299/

Zsinagóga építések, a zsidók elszaporítása:
https://kuruc.info/r/2/172944/

Miközben a magyar halottakat kidobják a sírjaikból, ha nincs befizetve, és rendszeresen újrafizetve a sírhely, addig a zsidónak ingyen, és örökre nyughely a magyarok földjén, a magyarok pénzéből:
https://kuruc.info/r/2/174174/

600 millió a zsidó vezetőknek kocsivásárlásra, a magyarok földjén, a magyarok pénzéből:
https://kuruc.info/r/2/174193/

Zsidóknak olimpia rendezése a magyarok földjén, és pénzéből 32 milliárdért:
https://kuruc.info/r/2/174146/

Új zsidó gimnázium, 3 újabb zsidó zsinagóga, kóser vágóhíd:
https://kuruc.info/r/2/176010/

Diktatúra: Átírták az alkotmányt, de nem úgy, hogy több legyen a demokrácia, hanem hogy még kevesebb legyen. A józan ész helyett egy hazai vagy külföldi gazdag ember, vagy/és egy hazai vagy külföldi pártvezető személyi dominanciája hozza itt a döntéseket, a magyar nép viszont gyakorlatilag semmiről nem dönthet. A képviselőknek a pártigazgató kiabálja be szavazás előtt melyik gombot kell megnyomni. Aki elvéti véletlenül, mivel azt se tudja miről van szó, azt pénzbüntetéssel sújtják. Ha sokszor követné el, nem véletlenül, akkor nem indítják a következő választáson. Így a képviselő nem a választóit, hanem a pártvezetést képviseli. A szavazói körzeteket is átszabták, hogy az nekik legyen jó! A cigányokat pedig láncszavazást csinálnak (választási csalások)!

Korrupció: A gazdasági elit lefizeti, is irányítja a politikát. Néha még fizetniük sem kell, szívességből is megteszik. Jó példa erre, ahogy a vagyonőr kamara éveken át kirabolta a munkavállalókat a kötelező kamarai tagsági díjjal, majd amikor a törvénytelenséget az Unió elkaszálta azt mégis még egy évig fenntartották, mondván tekintettel kell lenni a kamarások egzisztenciájára (Felkai). Az összes törvényt és szabályozást így hozzák, kezdhetnénk a sort a kaszinókkal a végtelenségig! A Fideszes politikusok közben saját cégeket is működtetnek és milliárdosok lesznek. Korrupcióban már nem maradnak le, ugyanannak a testnek a baloldalától...

Hajléktalan gyártás, a hajléktalanság felszámolása helyett:
Az embereket lakáshoz kellett volna juttatni, ráadásul már fiatal korban, ugyanis fészek nélkül a nem alacsonyan szocializáltak nem fognak utódokat létrehozni! Mivel fiatalon nincs pénzük lakásra (és már tapasztaltuk később se), a lakáskérdés megoldása állami feladat lett volna, és nem banki hitelcsapda!Sokan nem tudtak élni a kedvezményes önkormányzati lakásvásárlással, amit suttyomban felszámoltak. A lakhatást a magyarok fizetésébe nem kalkulálták bele. A rengeteg üres lakást ki kellett volna utalni a felújításáért cserébe, ill. fel kellett volna újítani, és újabb szociális bérlakásokat is építenünk kellett volna, mint a hetvenes években. Nem nyerészkedhet az állam a polgár lakhatásán, mivel az állam feladata pont nem ez! A piaci alapú önkormányzati lakbér sem elfogadható! Sok magyar nem tudta fizetni a piaci lakbért, és a helyükre szociális alapon cigányokat tettek, tenyésztve az alacsonyan szocializáltakat, és hajléktalanná téve a magyarokat. Csak szociális vagy önköltség alapon lehetne megállapítani önkormányzati lakbért! Ráadásul sok most már középkorú ragadt be a felmenője szolgálati lakásába, akikből hajléktalanokat csinálnak, amikor az ős kihal, ők mehetnek utcára. A magyarság kihalásának egyik fő oka a hajléktalangyártás! Az utcán tengődő hajléktalanokból meg egyre több van. Valódi megoldásra nem voltak hajlandóak, pedig nem kerülne sokba, erre vannak számítások, de persze a hajléktalan úgy sem szavaz... A hajléktalanok nagy részét be kell gyűjteni, és kényszer gyógykezelni, mert beteg! Kisebb részüknek meg feltételekkel olyan szállást biztosítani, ahol külön helysége van!

Egészségügy leépítése:
A mentális problémákkal küzdő, és szenvedélybeteg embereket, még korai fázisban. liberálbaromizmus ide vagy oda, de akár kényszergyógykezeléssel ki kellene emelni a betegségéből (pl. hajléktalanoknak nagy részét)! Azért, mert a betegeket kezelni kell! 
Az egészségügy nem lehet üzlet, nem szabadott volna engedni, hogy bárkinek az legyen! Az állami egészségügyi alkalmazottakat kiemelten kellet volna bérezni, mert kiemelten nehéz, és fontos a feladatkörük. Nem kellett volna minden évben kevesebbet költeni az egészségügyre!
Nincsenek orvosok, akik vannak azok meg túlterheltek! Nincs normális egészségügyi ellátás! Ez is népirtás!
2017-ben mélyen az Uniós átlag alatt költünk az egészségügyre:
http://m.privatbankar.hu/makro/meghokkento-penzek-mennek-egeszsegugyre-hogy-allunk-ezzel-mi-311167

Oktatás leépítése, a diákok agyának rothschild cionista átmosása!
A tankönyveket a zsidók írják át, zsidó hazugságokkal:
http://www.szombat.org/politika/tajkep-tankonyvvitak-kozben

A politika lezüllesztése (Egy akasztást ez is érne...):
-Kovács Bélázás,
-Vona és a nyugdíjasok,
-Vonáék újságírókara támadtak, stb.
https://kuruc.info/r/34/177167/

Kovács Béla kémügye:
A kémkedés az egyik legsúlyosabb vád! Amennyiben kiderül, hogy ártatlan, a vádlókat, a kitervelőket, a résztvevőket a legszigorúbban meg kell büntetni! Már csak azért is, mert akkor még egyértelműbb lesz, hogy a választások befolyásolása volt a cél. Ez pedig nem más, mint választási csalás. Az ilyenért a legsúlyosabb büntetés jár, amennyiben visszahoznák a halálbüntetést, akkor az!

Budaházyék ügye:
Fideszes elszámoltatás: Gyurcsány most vette fel az éves egymilliárdos jutalékát, Budaházyék meg a börtönbe rohadnak!
https://youtu.be/G4L1Khx6pjY

Persze nem a Fidesz osztotta ki Budaházyéknak a 125 év börtönt, hiszen, természetesen Szájerné Handó Tündének, aki mellékesen Lévai Anikó barátnője, Simicska Lajos, és Kövér László kollégiumtársa, és véletlenül az Országos Bírósági Hivatal elnöke, akinek javaslatára állítólag Áder ki tudott rúgni  2011-ben a bírói szervezetet kritizáló bírót, és aki törvény indoklása szerint a hatékonyságra tekintettel ügyeket is áthelyezhet az illetékesről egy másik bíróságra, vagy új állomáshelyre helyeztetheti a bírókat, aki eldönti, hogy ki lesz bíró és bírósági vezető Magyarországon, semmi köze nincs az ítélethez!

Természetesen a múlt rendszerben a  Legfőbb Ügyészség büntetőbírósági osztályán osztályvezető-helyettes Polt Miklós fiának, a Fidesz alapításában résztvevő, majd 1993-ban a Fideszbe be is lépő  Polt Péter legfőbb ügyésznek, sincs köze az ítélethez, akinek karrierjét még az MSZP-SZDSZ is segítette, és aki állandó előadója volt a 90-es években a Magyar Helsinki Bizottság jogklinikájának, és akinek a feleségét, a Fidesz a jegybank személyzeti igazgatójává nevezte ki, 5 milliós fizetéssel, és akinek a beosztottja csaknem húsz év fegyházat kért Budaházyra, semmi köze nincs az ítélethez, hiszen Magyarországon a fékek, és ellensúlyok rendszerén alapuló demokrácia van, nem pedig orbáni-gyurcsányi királyság, vagy helytartóság, ahol csak a véletlen miatt szívnak a hazafiak, a politikusbűnözőkkel, vagy a kommunista tömeggyilkosokkal szemben...

Természetesen a Fidesznek ahhoz sincs köze, hogy a Fidesz frakció elmeszelte a Jobbik közkegyelmi javaslatát...

Szájerné ennyire nemzeti: https://kuruc.info/r/2/172981/

Gyurcsányék elcsalták a választásokat:
1978. évi IV. törvény XV. fejezet 211. §
Aki népszavazás során az arra jogosultat megtévesztéssel befolyásolni törekszik, az bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő!
http://valasztas.hu/nepszav04/hu/02/torvenyek/1978iv.html
Az őszödi beszéd Gyurcsány beismerő vallomása volt!
Aki elcsalja a választásokat, az bűnöző!
Aki a hatalmat csalással szerzi meg, és azt erőszakszervezetekkel tartja meg, az diktátor!
Aki a diktátor ellen fellép, az szabadságharcos, és nem terrorista!
Aki a szabadságharcos ellen lép fel, az pedig nemzetáruló!


László Petra ügye:
https://kuruc.info/r/2/168404/

Kulcsszavak a Fidesz bukáshoz: Andy Vajna, Saul fia, Holo emlékművek, Klik, Felcsúti gázszerelő, földeladás, EU-s pénzek, Orbán sógora, Munka Törvénykönyve, egykulcsos adó, összeszerelő üzem, TTIP, elszámoltatás, a munkanélküliség - és túlmunka rendszere, kivándorlás, kihalás, két hét alatt rendet teszünk, munkaerő kölcsönző és alvállalkozói rendszer, cigányság megvásárlása, alkotmány, hajléktalangyártás, egészségügy leépítése, Kovács Béla kémvád, TEV, stb.

stb.
Magyar ember ezekre NEM szavaz!