2014. május 10., szombat

Előítélet, rasszizmus,

Rasszizmus valódi jelentése: 


"Rasszista az, aki etnikai alapon akar hátrányt okozni másoknak. 
Viszont az "előnyokozás" a közös büdzsé miatt mások hátrányát okozza..."
Idézet: Harkai Bulcsú Bánktól

 Innentől már csak azt kell kideríteni, hogy ki okoz kinek etnikai alapon kárt.  Angol Védelmi Liga Angliában nem lehet rasszista! Ha beköltözök a lakásodba,  neked jogod van ellenem védekezni, de fordítva, azaz nekem nincs. A bevándorló logikailag nem védekezhet, mert akkor ő csak agresszor lehet!  A népirtók definíciója  a rasszizmusra egy pillanat alatt megcáfolható, hiszen az ő definíciójuk szerint rasszista az is, aki nem hajlandó ugyanolyan odaadással egy majommal, vagy egy kutyával szeretkezni, mert külső tulajdonságához belsőt is párosít, és a maga számára hierarchiát állít fel. Tehát ezen az alapon mindenki rasszista, ők is, és azok is, akik nem csak tudják, de ki is mondják, hogy a természeti élővilág családhalmazokból épül fel, fajokból, rasszokból, népségekből!



------------------------------------------------------------------------
A diktátorok legveszedelmesebb hadereje nem a katonaság vagy a rendőrség, hanem a filozófusok!

A rasszizmust a cionista zsidók a többi népség legyőzősére irányuló rafináltságból teljesen félremagyarázzák!
A háború a megtévesztés művészete. Ez a háborújuknak a része!

Természetesen hazugság az, hogy a különböző népségeknek nincsenek jellemző kulturális, fizikai, stb. különbségei (együtt), hiszen ha nem lennének, akkor nem is beszélhetnénk különböző népségekről!

Természetesen hazugság az is, hogy kultúra létezik önmagában,  a csoportoknak, népeknek van kultúrája!

Hazugság az, hogy attól mert hierarchiát állítasz fel a különböző emberek között, gyűlölnéd őket, vagy ez természetellenes lenne.

Az, hogy hierarchiát állítasz fel etnikai alapon, teljesen természetes! Például attól, hogy a feleségemet jobban szeretem mint a többi nőt (hierarchiát állítok fel), még nem fogom a többit gyűlölni. Attól pedig, hogy a gyerekemnek több tízórait csomagolok, mint az osztálytársainak (hátrányosan diszkriminálva őket), nem akarom a többi gyereket kinyírni. Ha a nemzetedet (a szélesebb családodat) jobban szereted, mint a még tágabbat, vagy akár a ha a rasszodat jobban szereted mint a többit, és ebből adódóan hierarchiát állítasz fel, és a szélesebb családod tagjait kevésbé támogatod (vagyis diszkriminálod), mint a szűkebbet, az teljesen természetes dolog, és nincs benne semmi negatív!

Hazugság az, hogy a pozitív diszkrimináció ellenzése rejtett rasszizmus lenne! 
A természetben kétféle életszemlélet, életstratégia van. Az egyik abban hisz, úgy él, hogy lehetne egymással és egymás mellett békésen élni. A másik abban hisz, hogy az egyik legyőzi a másikat, a győztes virágzik, míg a legyőzött elpusztul, azonban ő is a békés egymás mellett élést fogja neked hirdetni!

Ha tőlem javakat vonnak el azért, hogy cigánygyerekek létszámát növeljek, közben pedig én nem tudok szaporodni anyagi okokból, avval nekem etnikai alapon hátrányt okoznak, valójában rafináltan le akarnak győzni, tehát nem az a rasszista, aki ezt ellenzi, hanem aki ezt a rendszert működteti, és támogatja!

Hazugság az, hogy egy csoporttal szemben általában előítélet állna fenn. Egy csoporttal, népséggel szemben általában tapasztalatról beszélünk, és általában csak az általunk nem ismert személlyel szemben lehet előítéletről szó, amennyiben nem adjuk meg számára az esélyt, hogy eldönthessük a többségéhez tartozik, vagy kivétel!

Hazugság az, hogy az általánosítás rossz dolog. Ha nem általánosítanánk, akkor gyorsan meghalnánk. Akik nem akarnak meghalni, azért nem ugranak le a tizedikről, mert akik leugranak, azok általában meghalnak. 
Fontos szabály, hogy általánosítani csak az általánosból lehet, és nem a kivételből, ill. a kisebb részből. Az általánosítás nem az egészet jelenti, általában van mindig több-kevesebb kivétel. 

Hazugság az, hogy általánosítás azonos a kollektív bűnösség elvével! Az általánosítás egy általános jelenség megállapítása.
A kollektív bűnösség elve az, amikor az egész csoportot megbüntetjük, miközben el lehetne különíteni az ártatlanokat és a bűnösöket, vagy ha nem tudunk elkülöníteni, akkor olyan szankciót használunk a csoporttal szemben, amely az ártatlan tagjait súlyosabban érinti, mint amennyire szükséges lenne.

Hazugság az, hogy rasszokat, vagy etnikai alapú csoportokat ne lehetne kritizálni, és hogy a kritizálás  rasszizmust jelentene.
A kritika konkrétumokat felsorolva, az igazságot keresve, a vita, a bizonyítás igényével hívja fel a figyelmet azokra, akik rossz dolgokat cselekszenek, vagy próbálja javítani valaki tévedését. Célja a konfliktus megoldása, vagy az igazság megközelítése, nem a bántás. Pozitív és természetes dolog!
Gyűlöletkeltés az, amikor kritika nélkül, nem konkrétumokra alapozva, hogy miért, pusztán szitokszavakkal bélyegzek meg másokat, hogy a többiek utálják, gyűlöljék.
Fejlettebb formája, ha hamis dolgokkal vádolva teszik ezt, de ez a ritkább. Vitában a hamisságot sem tudják megvédeni. Ezért ezekre az a jellemző, hogy kerülik a vitát, ha pedig belekeverednek, csak szitokszavakra futja, konkrétumokra nem! Tevékenységük negatív, gyümölcsük a békétlenség, a boldogtalanság, stb.

Hazugság az, hogy az utálat és a gyűlölet ugyanazt jeleneti!
Utálom azt, amitől valamilyen rosszat kapok, például egy rossz fogorvost, aki fájdalmat okoz, és annyira szétfúrja a fogamat, hogy egy hét múlva letörik, és lehet kihúzni.
Amit utálok, azt első körben megpróbálom elkerülni, ha nem megy, akkor felveszem ellene a harcot, olyan arányban, hogy megnyerjem. Az utálat természetes dolog!

Gyűlölet az, amikor valakinek gonoszságból okozok rosszat, nem védekezésből, hanem irigységemből, felsőrendűségi, vagy kisebbrendűségi érzésemből, egyszerűen csak rosszindulatból, stb. A gyűlölet az etika hiányából ébred, és nem ismeri az arányosságot. Tehát két fél konfliktusában az aránytalanabbul válaszoló a gyűlölőbb. Negatív dolog, és visszanyal!

Hazugság az, hogy a szegénységet a feltétel nélküli segélyezéssel fel lehet számolni! A szegénység felszámolásának legfontosabb része a családtervezés lenne! Amíg az alacsonyan szocializáltak ilyen mértékben szaporodnak, nincs az a költségvetés, amely megszabadíthatná őket a kultúrájuktól. Rasszista az, aki etnikai alapon akar hátrányt okozni másoknak.
Viszont az "előnyokozás" a közös büdzsé miatt mások hátrányát okozza... Tehát ha a magyaroktól javakat vonnak el a cigányságnak (cigányszegénység, integráció címszó alatt) miközben ők többek között ezért nem tudnak szaporodni, avval etnikai alapon kárt okoznak a magyarságnak. Akik ezt támogatják, ill. működtetik, azok rasszisták! Senki nem kötelezhető arra, hogy másokon úgy segítsen, hogy közben ő maga aránytalanul nagy kárt szenvedjen el! Amíg nincs családtervezés, addig nem vagyunk hajlandóak semmiben segíteni a cigányságon!

A nacionalizmus:
Ha a liberálisok szándékosan összekeverik a rasszizmus a fajgyűlölettel, mint ahogy
a sovinizmus és a nacionalizmus fogalmakat!
Hazugság az, hogy a nacionalizmus egyenlő lenne a sovinizmussal. A nacionalizmus azt jelenti, hogy családhalmazokban gondolkozol, amely teljesen természetes dolog, a sovinizmus amikor, amikor valaki kisebbrendűségi vagy felsőbbrendűségi érzésből, vagy csak azért, mert ez az életstratégiája (tehát etikátlan), le akarja győzni a többieket.
Minden népség egy család! Az embernek van szűkebb, szélesebb, tágabb, még tágabb, stb. családja, ez a természetes. A nacionalizmus azt jelenti, hogy evvel tisztában vagy. A nemzetek a történelem során a rendszerek felett álltak, mégpedig azért, mert ősi természetes módon létrejövő, a génjeinkben hordozott programból ered. A szüleinket a testvéreinket közelebb érezzük magunkhoz, mint más idegen embereket, tetszik, nem tetszik, így van! . Mint ahogy a család is természetes és értékes, a nemzet is az. A család fogalmak ugyanis egyre szélesebb halmazokban terjednek ki, először a szűkebb család, majd a tágabb, a barátokkal együtt, utána a nemzet, a fehér ember (a mi szemszögünkből), az emberiség, és a földi bioszféra. https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVE81OpYDBsWNjBJ-KdmVO1hlSqvjbwKoQCAa4bzyhL1IRawJDAlU7_A8Hn_wX5-RL6jQyVA0IapM5frdfi-RFBF_9gbYLK7fzFwuhxq-LPEtx3o-3pRpfA-LsF8ZabAfFx-gTk1Uc-7Dx/s400/csal%C3%A1d.jpg
Rasszista, vagy nem, de ezt az állatvilágban is meg lehet figyelni. Teljesen természetes az, ha azokat az embereket közelebb érezzük, magunkhoz akiknek ősei azonos történelmi eseményeket éltek meg, akik hasonló tudásörökséget kaptak (kultúra), akiknek sorsa és gyökere is hasonló, akikek a nyelvük azonos, sőt, bármilyen felháborító is, néhány liberális deviáns számára, genetikailag is közelebb vannak hozzánk. Például a genetika miatt is nem szexelünk majmokkal, legalábbis a többség!
Nemrég láttam a tv-ben, hogy elcseréltek a kórházban két csecsemőt, a szülők rájöttek, és bár évek teltek el, és a gyermeket nem cserélik vissza, mégis rendszeresen találkoznak, mert csak kötődnek a vér szerinti gyermekeikhez is. Azt is megfigyelhetjük, hogy általában nem sírunk (bár én valóban elszomorodom kicsit), ha egy hangyára véletlenül rálépünk, és ez a genetikai távolság miatt is magyarázható!
Mint, ahogy a társadalmi atomizálást is azért találták ki, hogy az egység megtörésével uralkodni lehessen, legyengítsék az egyént, úgy a tapasztalataink szerint is a nemzetközösség szétverését is erre használták. Az osztrákok, a szovjetek, és mások hirdették itt ezen alattomos szándékkal a internacionalizmust. „Foszd meg a népet múltjától, s azt tehetsz vele, amit akarsz.” A jelen korban is , nem véletlenül szitokszó a nacionalizmus, vagyis a nemzetcsalád szeretete! Ha valaki azt hirdeti, hogy a nemzetek felszámolása kell a háborúk megszüntetéséhez, az olyan, mintha az mondaná, a szűk család betiltása kell ahhoz, hogy az emberek jobban szeresség egymást! Nem a családok léte miatt vannak háborúk, hanem mert valaki uralkodik a másikon, és az ebből fakadó igazságtalanság miatt! Ha a családokat felszámolod, akár a nemzetcsaládot, attól a kínai varrónőt nem fogom magamhoz közelebb érezni, de a saját anyámat, és testvéremet fogom sokkal távolibbnak. Ez ahhoz vezet, hogy kevésbé fogunk kiállni egymásét, a kohéziós erőnk megszüntetésével az emberek atomizálódnak, így könnyebben le lehet igázni őket! Régi trükk! Több ezer éve használják! Sőt a sok nyelv eltörlésének ötletét nemrég hallottam a Klubrádióba, hiszen az is megosztja az embereket, és ha ez valóra válik, attól lesz sokszínűbb lesz a világ... A közösségek rombolásával éppen az emberek önérvényesítésének erejét veszik el! A nemzetek megszüntetésének a gondolata a történelmi tapasztalataink alapján legtöbbször cionistáktól eredt, akiknek viszont eszük ágában nem volt saját identitásukat felszámolni! 

Elő- és utóítélet:

Egy népség esetében általában utóítéletről, tapasztalatról beszélünk, és az általunk nem ismert egyénnel szemben lehet általában előítéletről beszélni!

Az utóítéletnek és az általánosításnak van helye, létjogosultsága, mivel ha télen -nyáron hozzáérek egy fűtőtesthez, és az mindig megégeti a kezem, akkor joggal leszek óvatos, ha fűtőtest közelébe kerülök. Mindenki általánosít, ez teljesen természetes!  Csoportokra, népségekre is lehet használni, hiszen, ha egy csoport tagjainak 90%-ra igaz valami, akkor ezt nem lehet letagadni.
 Minden népségnek vannak  jellemzői, ezért beszélhetünk különböző népességekről. Ha egy csoport, vagy nemzet, stb. 90%-ban támogat valami bűnös dolgot, vagy részt vesz benne, akkor igenis 90%-a felelős érte, és az általánosításnak helye van! Ha a magyarországi zsidóság legalább 99%-ban kiáll Izrael emberiségellenes bűnei mellet, most a jelenben, akkor nem vagyunk tudománytalanok, ha kijelentjük, hogy általánosságban a zsidóságnak ez egy felelőssége!
https://www.youtube.com/watch?v=Y_SBiEylkfI&feature=youtu.be
Ilyen értelemben a fűszeres Roth néninek is megvan a maga felelőssége!
Ha nem a sértés a cél, hanem a konfliktus feloldása, akkor az igazságot valahogy mégiscsak  ki kell mondani.

Fontos szabály, hogy általánosítani csak a többségből lehet, nem a kisebb részből! Az általánosítás nem egészet jelent, hanem általánosat. Mindig van több, kevesebb kivétel.
 Egy csoport tagjához pedig, az egyénhez, úgy kell viszonyulni, hogy megkapja az esélyt arra, hogy megismerjük a többségéhez, vagy a kisebbségéhez tartozik, és óvatosságunkban a legnagyobb figyelemmel kell lennünk az érzékenységére, hogy ne bántsuk meg, amennyiben rá nem jellemző egy esetleges rossz tulajdonság, szokás, stb.  Az óvatosság védekezésből ered, nem lehet támadó, mert az egy másik fogalom! A védekezésünkben pedig törekedni kell az igazságosságra, amennyire csak lehet, el kell kerülni azt, hogy az egyén más bűneiért bűnhődjön. Ha pedig elkülöníthető az egyén a csoportjától, nem lehet megbüntetni más bűneiért, mert a kollektív bűnösség elve nem elfogadható! Ha nem lehet elkülöníteni, akkor a csoporttal szemben különösen figyelni kell az arányosságra, vagyis az önvédelem lehető legenyhébb formáját kell velük szemben alkalmazni!

A kollektív bűnösség elve az, amikor az egész csoportot megbüntetjük, miközben el lehetne különíteni az ártatlanokat a bűnösöktől. Addig beszélhetünk védekezésről, ameddig a védekezés azon formáját alkalmazzuk, amely eléri a célt, de a legkisebb hátrányt okozza a támadónak. Ha ezt az arányt túllépjük, akkor már mi leszünk a támadók.
Az utóítéletességről elsősorban annak a  csoportnak a többsége tehet, akikről az egész csoportot megítélik.


Antiszemitizmusról:

Leginkább a zsidók használják ezt a kifejezést is.
A középkorban a zsidók iránti ellenszenv már biztosan nem csak a vallásuk miatt volt, hiszen fennmaradtak az ő tevékenységüket korlátozó rendeletek.
Mára pedig a zsidóság inkább nemzeti, nemzetiségi fogalom. Napjainkban a zsidóság nagyobb része már ateista (Istenben nem hisznek, csak abban, hogy Izraelt nekik adta), így már nagyon régóta az antiszemitizmus fogalma faji (ez a régies elnevezése népségnek) és nem vallási ellenszenvre utal. Magában a szóban is, mint antiszemitizmusban, a szemita szó a népségi és nem vallási jellegre utal.
Nekem már régóta feltűnt, hogy ezt a szót azért használják a zsidóutálat helyett, mert az azért furcsa lenne, ha a soviniszta, palesztingyűlölő  Izraelben,  a géppisztolyos telepes zsidóutálattal, vádolná a palesztin parasztot, miközben éppen tüzel rá vagy lopja a földjét.
https://www.youtube.com/watch?v=3K_t60lMhsE
Akkor az emberekben felmerülne a kérdés, hogy ki is itt a gyűlölködő, miközben az antiszemitizmus már önállósult a gyűlölködéstől, és az emberek bele sem gondolnak mit is jelent, csak zsigerből tudják, hogy aki antiszemita, az valami nagyon gonosz lehet. A szavakkal a cionisták szeretnek játszani, erre a taktikára Orwell is felhívja a figyelmet az 1984 című művében, amikor az újbeszélről ír. Például a cionisták rendszeresen keverik a nacionalizmust a sovinizmussal, a nyilasokat a fasisztákkal, de a nemzeti szocialistát nem hajlandóak használni a szocialista szó miatt. És még van néhány ilyen példa, például a holokauszt szó is! Az antiszemita homályos jelentésébe nem gondolnak bele, csak azt érzékeli az átlagember, hogy valami hihetetlen gonoszságról van szó, így már fegyverként használják, és bélyegzik meg vele ellenfeleiket.
Az az antiszemita, aki gyűlöli a zsidókat, hanem akire a zsidók azt mondják az, mert kimondja az igazságot.

Antiszemitizmus helyett használjunk csak gyűlölködőt, mert az leleplezi ki kicsoda valójában! Egyébként, hogy a cionisták mennyire alattomosan használják a fogalmakat abból is látszik, hogy milyen zűrzavar van ezen szitokszavak jelentésében! Leginkább megbélyegzésre használják és úgy csűrik-csavarják a jelentésüket, hogy az emberek csak annyit tudnak, hogy negatív és gonosz az, akit megbélyegeznek vele.

Sulamit Aloni volt izraeli oktatási miniszter (2002. április 14):
"- Gyakran nevezik antiszemitának azokat, akik nem helyeslik Izrael politikáját. Izraeli zsidóként mi erről a véleménye? - hangzik a riporter kérdése.
A volt miniszter válasza:
- Ez egy trükk, mindig használjuk. Ha valaki Európából bírálja Izraelt, akkor felhozzuk a holokausztot, ha pedig ebben az országban (Amerikában - a szerk.) kritizálja Izraelt, arra azt mondjuk, hogy antiszemita. És a szervezet erős, és sok pénze van, a kapcsolat pedig az amerikai és az izraeli zsidó intézmények között nagyon erős, ők pedig különösen erősek ebben az országban, mint ahogy azt Ön is tudja. És hatalommal rendelkeznek, ami rendben is van. Tehetséges emberek, hatalmuk és pénzük van, sajtójuk és más eszközeik, és a hozzáállásuk ez: "Izrael az én országom, ha igaza van, ha nincs". És nem állnak készen a kritikára. És nagyon könnyű antiszemitizmussal vádolni az izraeli kormány egyes lépéseit bírálókat, vagy felhozni a holokausztot és a zsidó emberek szenvedéseit, mint ami igazol mindent, amit a palesztinokkal teszünk."
------------------------------
Éppen a pozitív diszkrimináció jelenti azt, hogy megnézik ki milyen etnikumhoz tartozik, és bőrszín szerint más szabályozást érvényesít a befogadókkal szemben. A magukat liberálisoknak nevezők szerint cigány bűnözés nincs, cigány szegénység viszont szerintük van! Ez pedig ellentmondás, kettős gondolkodás. Természetesen a statisztika, ami nem más, mint általánosítás, amely pontosan kimutatja, hogy a cigányságra, és más csoportokra mi a jellemző, legyen az akár kriminológiai is. Hazugság az, hogy népségek között kriminológiai különbségek ne lehetnének, és az is, hogy ezekről ne szabadna beszélni, és hogy ne lehetne népségeket kritizálni (a magyarokat persze szapulják). Magyarország pedig, mint ahogy a nevéből is adódik a magyaroké, és nem a bevándorlóké. Ha valaki ebben a házban, hazában akar lakni, ezt tiszteletbe kell tartania. A cigány, a zsidó , a magyar érdek nem mindig esik egybe, ilyenkor pedig helye van a szétválasztásnak! Ebben a házban, hazában a magyarság, a magyar érdek kell legyen az első, a prioritás, és nem fordítva! Aki ezt nem így gondolja, az a ház, haza népének, vagyis a magyarságnak az ellensége, és ki kell dobni a házból! A cigányok, és a zsidók is tudják, hogy a magyar nem feltétlenül cigány, és nem feltétlenül zsidó, és hogy ez fordítva sem feltétlenül áll meg, mivel ezek mind más identitások. Aki pedig ezt mégis tagadja az vagy hülye, vagy rossz szándékból teszi!

Életünk egyik legfontosabb kérdése, mégsem a közbeszéd része, és a tananyagban is inkább tabu..

Béke van, vagy háború?

A wikipedia szerint a háború fizikai erőszakkal történő érdekérvényesítés. Ezt tanítják az iskolában is.
Hazánkban így eltitkolják előlünk azt a tényt, hogy a történelemben  a hadvezérek, és a jelenlegi világhatalmak katonaságai szerint, a háborút akkor csinálják jól, és akkor a legügyesebbek, ha nem használnak fizikai erőszakot! Amit hazánkban eltitkolnak, amiről tabu beszélni, amit még a nemzetvédelmi egyetemen se tanítanak érdemben, nem hogy általános iskolában, hogy szerintük van fegyver nélküli hadviselés is, sőt, ez a jellemző, és nem a fegyverekkel vívott!


A háború művészete című kínai hadtudományi munka szerzője Sun Zi (vagy Sun Ce, stb., sokféle kiejtés és írásmódja van, kb. i. e. 544 – i. e. 496):

"Így aki igazán ért a hadviseléshez, úgy töri meg az idegen sereget, hogy nem vív csatát vele; úgy foglalja el az idegen városfalat, hogy nem ostromolja meg "

„Nem az az igazán ügyes, aki száz csatában győz, hanem az, aki harc nélkül vesz erőt az ellenségen.”

Yuri Bezmenov volt KGB ügynök kijelentése szerint az ellenség megsemmisítése érdekében rendelkezésre álló összes erőforrás 85%-át, a nem fegyverrel vívott hadviselésre költötték.
http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

A háborúzással kapcsolatban a másik dolog az, hogy:

“Minden hadviselés megtévesztésen alapul.”-Sun Ce

Mohamed: "A háború megtévesztés" (Bukhari 4.52.268)

Példa a megtévesztésre, és a fegyver nélküli háborúra az Ószövetségből:
Mózes V. 15/6
Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

Mózes V. 23/20

Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

A háborúzáshoz tehát nem kell fizikai erőszakot alkalmazni, általában nem is fegyverrel vívják!

Az a tény, hogy ezt eltitkolják a magyar emberek elől, viszont azt bizonyítja, hogy nincs béke, hanem háború van, hazánk pedig ellenséges megszállás alatt áll! 

--------------------------------------

A háború tehát inkább az, amikor valaki le akarja győzni a másikat, és ezzel jelentős veszteséget akar okozni neki. 

A játékot a háborútól az különbözteti meg, hogy a játéknak nincs jelentősebb tétje, törekszünk arra, hogy egyik fél se sérüljön meg, vagy szenvedjen jelentős veszteséget, ebben minden fél megegyezik, és e szerint jár el. Ilyen pl. a paintballozás, vagy a ping-pongozás a téren, ha nincs jelentős tétje! 

Az a sportesemény, verseny, amelynek jelentős tétje van, pl. egy ember, vagy emberek megélhetése, boldogulása, családi élete, szaporodása, stb. szintén háború.

Jelentős veszteséget nem csak fegyverekkel lehet okozni, hanem például szavakkal, gazdasági , pszichológia, szociológiai, stb. eszközökkel!

Ezen eszközökkel akár a másik halálát, sőt, egész rasszok kiirtását is el lehet érni!


Az életben, vagy a természetben két alaphelyzet van, ami meghatározza az egymással való kapcsolatunkat, azaz a társadalmat!

Az egyik, hogy egy egyének, vagy egy csoportnak már a puszta léte sérti egy másik érdekeit. Gondold csak el, mikor két fiú szerelmes ugyanabba a lányba, vagy ha két munkavállaló jelentkezik egy jó állásra, amelynek a megszerzése akár élet-halál kérdése lehet!

A másik alaphelyzet az, hogy az ember egyénileg nem életképes szüksége van a másokra is, illetve a társadalomra is az életben maradáshoz.

A legtöbb esetben a győztesnek szüksége is van arra, akit legyőz.

Alap esetben a háborúnak nem a másik megölése a célja, hanem az érdekérvényesítés, vagy a másik kihasználása.
A háborúban általában csak akkor ölünk,  és csak akkor használunk fegyvert, ha nincs más mód, vagy ha éppen ez a cél, mert pl. fegyvergyári részvényekbe fektettünk, mint például Vatikán állama.

Az intelligens ember  mérlegeli a cselekedeteinek a hosszútávú nyereségét, és a veszteségének a kockázatát is, és e szerint áll bele a helyzetbe, vagy adja fel.



Demokrata, liberális, konzervatív, stb. mind kamu. A természetben csak kétféle alap eszmerendszer , azaz a másikkal szembeni viselkedési stratégia van. Ez a kettő pedig sokszor egyszerre jellemző a növényekre, az állatokra, az emberekre, az emberek csoportjaira, családokra, népségekre is, attól függően, hogy éppen kikkel való kapcsolatát viszgáljuk. Az etikus szerint lehetne egymással, és egymás mellett békésen élni. A nem etikus szerint az erősebb, furfangosabb legyőzi a gyengébbet, butábbat, a győztes tovább virágzik, a vesztes pedig pusztul. Vagyis ő a háborúban hisz, azonban ő is a békés egymás mellett élést fogja neked hirdetni, mert a háború a megtévesztés művészete. A háborút minden téren művelik, a fizikai erőszak, a fegyveres harc csak egy kis része ennek, de messze nem a legjellemzőbb. Ezeknek a legnagyobb hadereje nem a katonaság, rendőrség, hanem a filozófusok, politikusok, a pártok, és a média. A leghatékonyabb fegyverük pedig nem a golyószóró, vagy az atombomba, hanem a kommunikáció. Az ellenállóikra például negatív bélyegeket ragasztanak, mint náci, rasszista, fajgyűlölő, szélsőséges, stb., saját magukat meg pozitív címkékkel látják el, mint toleráns, demokrata, liberális, progresszív. Ez természetesen csak a hazug kommunikációs marketing, vagyis a kommunikációs hadviselés része. (A legismertebb kommunikációs hadviselési projekt a hasbara.) A marketing mindig a silányt, hitványt, értéktelent segíti jobban. Ha van egy jó terméked, akkor annak bizonyítására, alátámasztására törekszel. Ha van egy hasztalan, és silány holmid, akkor csinos nőkkel, kutyával, kisgyerekkel, életérzéssel reklámozod. Tehát a jó leginkább az értelemre akar hatni, a rossz pedig mindig az érzelemre. Mivel azonban az ember elsősorban érzelmi lény, ezért a rossz sokkal sikeresebb.
A legtöbb ember azt hiszi hazánkban is, hogy békében él. Az iskolákban hazugságokat tanítanak, elhitetik, hogy a demokráciában választás van, ellensúlyok, blabla, és eltitkolják, hogy a pénz a hatalom, amely nincs korlátozva, és folyamatosan koncentrálódik, vagyis a hatalom koncentrálódik. Nem beszélnek arról, hogy egy társadalmi rendszernek leginkább két dolgot kell tudnia: kizárni, hogy az egyik ember uralkodhasson a másikon, és biztosítani, hogy a józan ész érvényesüljön. A racionális vitát, az érvelési hibákat pedig szándékosan nem tanítják. A sport világából származó verseny szó használata a társadalomban is egy kommunikációs trükk.  A sport kifejezés az angolba származott francia „desporter” (mulatságoknak élő) szóból származik.  De a sport is csak addig szórakozás, mulatság és játék, amíg nincs komoly tétje, kockázata, következménye. Azonban a társadalom nem játék, nem sport, nem mulatság, a verseny pedig háború!
A háborút indítót, vagyis az agresszort nem érdekli az igazság, nem akar racionális, igazságkereső vitát, egyszerűen csak le akarja győzni a másikat. Ha az agresszor győz, akkor uralhat, uralkodhat, vagyis fölényét használva olyan hasznot szerezhet, amelyhez képest a másik hátránya aránytalan. Az uralkodásnak a történelem folyamán egyrészt pszichológiai haszna volt (a pszichopaták részére), másrészt leginkább gazdasági. A 21. században egyre kevésbé van értelme az emberek feletti uralkodásnak, ugyanis egyre inkább a gépek dolgoznak, és nem az emberek. Ezért egyre több ember semmilyen hasznot nem tud nyújtani a gazdasági elitnek, sőt, egyenesen terhet jelentenek, hiszen meg kell osztani a földi javakat velük.  Ez a teher pedig meghaladja a pszichológiai hasznot. Mit csinálunk, ha valami terhet jelent számunkra? Megpróbálunk megszabadulni tőle! Tehát az uralomnak már az lett a célja, hogy kiirtsa, első körben kb. az emberiség 80%-át (rothschild cionizmus)
A cionizmus mára tényleg semmi más, mint Rothschild cionizmus.
Ezt az uralmat úgy tudják kiépíteni, hogy olyan rendszert állítottak, fel, ahol az önműködő mechanizmusok révén az emberek önként, és tudatlanul hajtják a malmukra a vizet. Ez a rendszer az emberi rosszat erősíti, és arra játszik rá (pl. kapzsiság). A lényege, hogy az erősebb, agresszívabb, etikátlanabb, korlátlanul felzabálhatja a gyengébbet. Aki az átlaghoz képest nyertes, támogatja ezt a rendszert. A nyertesek hiába vannak kevesebben mint a vesztesek, de sokkal erősebbek. Amikor a nyertes is átkerül a vesztesek közé, már nem tud a rendszer ellen érdemben tenni. Az uralmi piramis felsőbb szintje ellen, csak úgy tudnának az alsóbb szinten lévők fellépni, ill. korlátozni, ha összefognának. Ezt azonban az erősebbek megosztással sikeresen meg tudják akadályozni. Általában ezért vannak a háborúk, konfliktusok is.
Az önműködő mechanizmusokban az emberek különböző csoportja úgy is egy irányban, egy célért együtt tudnak működni, hogy személyesen soha nem beszéltek egymással, és nem beszéltek össze, csupán vélt vagy valós, rövid vagy/és hosszútávú érdekeik közössé válnak, és kívülről úgy tűnik, azért cselekszenek egy gonosz célért egy irányban, mert összeesküdtek. Természetesen erre nem mindig van szükség és ez nem cáfolja azt, hogy emberek gonosz célért egy irányban tevékenykednek! Így működik pl. az, hogy a zsidók egymást a munkahelyeken pozitívan diszkriminálják , de a munkaadók se beszéltek össze mind, hogy a legkevesebb bért fizessék az alkalmazottjaiknak és ne az etikusat, hanem csak közös gondolatviláguk van, vagy közösek az érdekeik. Tehát nem vettek részt egy zsidó világkongresszuson, vagy vadkapitalista gyűlésen, mégis egy irányban tevékenykednek. Persze valamiféle közös tudat, kultúra, információs hálózatok azért kialakulhatnak, ki is alakulnak, de ez nem tartozik a klasszikus összeesküvések világához.Ugyanakkor az összeesküvés titkos, a társadalmi csoportokat pedig irányítják, így általában valószínűsíthetjük mi az, és mi nem az! Kétféle bizonyíték létezik, közvetlen, és közvetett.
A bíróságok leggyakrabban valószínűség alapján ítélnek el! Közvetlen bizonyíték, gyakorlatilag csak az, amikor bevallod, vagy amikor rajtakapnak, de ez igen ritka, sőt, még ez se 100%-os. Minden más esetben a valószínűségek halmozódása, vagyis az igen nagy valószínűségre alapozva ítélnek el, vagyis a közvetlen bizonyítékok halmozódásán, és összefüggésén. Még az ujjlenyomat is közvetett bizonyíték, sőt, még a génvizsgálat is, hiszen ott is valószínűségben adják meg az egyezést!

A zsidó nép megszerezte a kulcspozíciók zömét mind nemzeti, mind globális szinten.
A világ vezető elitje, vagyis Rothschildék, a zsidó népnek vezető szerepet szánnak a diktatúrájukban, cserébe pedig a zsidó nép, támogatja Rothschildékat a törekvéseikben. Azonban a zsidó népet is, nemcsak felhasználják, de akár feláldozzák is, ha kell, de mivel a zsidó nép jelenleg nyertes pozícióban van, addig ez nem téma náluk...
A rothschild cionista uralom egyre inkább nyílt erőszakba fordul.
Voltaire "Ha tudni akarod ki uralkodik feletted, elég kiderítened, hogy ki az, akit nem szabad bírálnod."
 Hol durvább (háborúk, mérgek, stb.), hol lágyabb módszerekkel (liberalizmus, vadkaitalizmus, a túlmunka és munkanélküliség rendszerével, ahol csak az a cél, hogy ne tudjál szaporodni).
Az első áldozat a terv szerint (Kalergi terv) a  fehérember , majdcsak utána következik a rövidtávú gazdasági érdekekből, és a fehérember kiirtására használt színesek megsemmisítése. A rövid távú érdek, vagyis a színesek túlszaporítása, a hosszútávú érdek, vagyis az emberiség kipusztítását szolgálja. A végén pedig csak azon nép marad a szándék szerint, amely ezt a tervet hite szerint az istenétől kapta (Mózes V. 7/16 , 12/2, 15/6, 20/16, 23/20, 28/10,stb.)
"Elmebeteg emberek szerezték meg a világunk feletti irányítást, és az egészben a legelmebetegebb az, hogy aki erről beszél, azt azonnal elmebeteggé nyilvánítják" John Lennon
A történelemben sokszor szerezték meg elmebeteg emberek az irányítást, akik globális világuralomra is törekedtek. Ma sincs ez máshogy!
Ha átgondolod, hogy a rendszer lényege a verseny, amihez a pénz a hatalom, és azt, hogy nincs korlátozva a pénz koncentrálódása, akkor pusztán logikai alapon is rájöhetsz arra, hogy egy háttérhatalom ural, és hogy hazugság mindaz, amit eléd tár.

A háborút már a kisgyerekek ellen elkezdik, természetesen ezeket nem tanítják az iskolában, ahol naiv, rózsaszín ködbe meredő elhülyített embereket gyártanak, akiket könnyen lehet tovább uralni, és pusztítani.
Kedves olvasó! Az igazság az, hogy ellened is kíméletlen, részben előre kitervelt, tudatos háborút folytatnak most is!
A háborúban a közönyösség még súlyosabb bűn! Minden ember befolyásolja a társadalmat, akkor is, ha nem akarja, és ez akár óriási mértékű is lehet,akkor is, ha nem tud róla, és nem látható, nem bizonyítható (Pillangóhatás elmélet).  Ezért nem tudsz nem politizálni, csak felelősebben vagy felelőtlenebbül (ami bűn) tudsz. Azt is el kell döntened, hogy az uralommal milyen mértékben kollaborálsz.

--------------------------

Kik a nácik, fasiszták, szélsőségesek? Bármilyen furcsa, de ezek a kérdések nincsenek tisztázva!

Azért nem akarod kifejteni, mert tudod, hogy kapásból visszafordítanám ellened! Tudod, hogy csípőből idéznék a Tórából, és el kellene ismerned, hogy a zsidó vallást be kellene tiltani!

A náci ugyanis egy szitokszó jelenleg, nincs semmilyen konkrét értelme. Az emberek nem is tudják definiálni, csak annyit gondolnak, hogy gonosz. Ha azonban kifejtjük, hogy mitől gonosz valaki, akkor könnyen ráeszmélhet mindenki, hogy pont azok csinálják ezeket a gonoszságokat, akik másokat gonosznak, nácinak bélyegeznek! Ezért nem felesleges bármilyen magyarázkodás!
Demokrata, liberális, konzervatív, náci, stb. mind kamu. A természetben csak kétféle alap eszmerendszer van. Ez pedig jellemző a növényekre, az állatokra, az emberekre, az emberek csoportjaira, családokra, népségekre is. Az etikus szerint lehetne egymással, és egymás mellett békésen élni. A nem etikus szerint az erősebb, furfangosabb legyőzi a gyengébbet, butábbat, a győztes tovább virágzik, a vesztes pedig pusztul. Vagyis ő a háborúban hisz, azonban ő is a békés egymás mellett élést fogja neked hirdetni, mert a háború a megtévesztés művészete. A háborút minden téren művelik, a fizikai erőszak, a fegyveres harc csak egy kis része ennek, de messze nem a legjellemzőbb. Ezeknek a legnagyobb hadereje nem a katonaság, rendőrség, hanem a filozófusok, és a média. A leghatékonyabb fegyverük pedig nem a golyószóró, vagy az atombomba, hanem a kommunikáció. Az ellenállóikra például negatív bélyegeket ragasztanak, mint náci, rasszista, fajgyűlölő, szélsőséges, stb., saját magukat meg pozitív címkékkel látják el, mint toleráns, demokrata, liberális, progresszív. Ez természetesen csak a hazug kommunikációs marketing, vagyis a kommunikációs hadviselés része.
Az, hogy emberek nem értenek egyet egymással valamiben, vagy konfliktus van közöttük, teljesen természetes. Egy konfliktusra kétféle viselkedés van. Az egyik a megbeszélés, kiegyezés, de legfőképpen a racionális (igazságkereső) vita. A másik a háború! A háborút indítót, vagyis az agresszort nem érdekli az igazság, nem akar racionális, igazságkereső vitát, egyszerűen csak le akarja győzni a másikat. Ha az agresszor győz, akkor uralhat, uralkodhat, vagyis fölényét használva olyan hasznot szerezhet, amelyhez képest a másik hátránya aránytalan. A gonoszság pedig nem más, mint a háborúzás!  (A legismertebb kommunikációs hadviselési projekt a hasbara.) Tehát ki a náci?

Háborúról 2
Most is háború van! A háború nem az, amikor egymást lelövik, hanem amikor az egyiket nem érdekli az igazság, és a másikat egyszerűen csak le akarja győzni. Lőfegyverrel megölni a másikat, vagy rabszolgát csinálni belőle, csak kisebb részben kifizetődő, mivel rafináltsággal sokkal könnyebb. A legnagyobb haderő nem a rendőrség, és nem a katonaság, hanem a filozófusok, és a média, a legerősebb fegyver pedig nem az atombomba, hanem a kommunikáció.A mentális erő pedig a fizikai fölött áll!
Háborúról 3
Az emberek túlontúl hülyék, és gyávák bármire is. Jó példa erre Merkel. A józan ész szabályai szerint már rég ki kellett volna lőni, de több százmillióból nincs egy se, aki ezt megtenné. Sőt, az ember inkább felakasztja magát, minthogy az őt sanyargató bűnöző ellen akárcsak a legkisebb mértékben is fellépne. Még a legbátrabb is, a százmillióból egy is, inkább az ártatlanon, és gyengébben áll bosszút. A politikusok az emberek butaságából, és gyávaságából merítik a bátorságukat, és erejüket.

A liberalizmus jelentése:
Demokrata, liberális, konzervatív, náci, stb. mind kamu. A természetben csak kétféle alap eszmerendszer van. Ez pedig jellemző a növényekre, az állatokra, az emberekre, az emberek csoportjaira, családokra, népségekre is. Az etikus szerint lehetne egymással, és egymás mellett békésen élni. A nem etikus szerint az erősebb, furfangosabb legyőzi a gyengébbet, butábbat, a győztes tovább virágzik, a vesztes pedig pusztul. Vagyis ő a háborúban hisz, azonban ő is a békés egymás mellett élést fogja neked hirdetni, mert a háború a megtévesztés művészete. Az etikus az igazságot keresi, és a racionális vitára törekszik, az etikátlan csak le akarja győzni a másikat.A háborút az etikátlanok minden téren művelik, a fizikai erőszak, a fegyveres harc csak egy kis része ennek, de messze nem a legjellemzőbb. Ezeknek a legnagyobb hadereje nem a katonaság, rendőrség, hanem a filozófusok, és a média. A leghatékonyabb fegyverük pedig nem a golyószóró, vagy az atombomba, hanem a kommunikáció. Az ellenállóikra például negatív bélyegeket ragasztanak, mint náci, rasszista, fajgyűlölő, szélsőséges, stb., saját magukat meg pozitív címkékkel látják el, mint toleráns, demokrata, liberális, progresszív. Ez természetesen csak a hazug kommunikációs marketing, vagyis a kommunikációs hadviselés része. A liberalizmus nem más, mint kommunikációs hadviselés, egy anno pozitívan hangzó, de valójában egy üres címke, amivel fényezik magukat azok, akik a többieket le akarják győzni!
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEia1Cn-Tu_nGwWIx2WjH9Ej2z6-RurAmaSIUWt7Bq2ye-D7eWjhS09EtLt7wkXok2yG2ewD6lvf4XK9kcuQI3FI8TuJy9LOfluO_nehB0Xgmk3jlR7pbelJ9o5l8nBPMKZXx0DBNJ-YIEUC/s400/liberalizmuss.jpg

A bizonyításról:
A bíróság általában valószínűség alapján ítél el! Idézetek innen: www.herke.hu/kszt/tf.doc "A bűnügyi bizonyítás már nagyon korán felkeltette a tudósok – köztük a filozófusok – figyelmét is. Angliában Bentham, Franciaországban Boisson írt tudományos igényű értekezést a bűnügyi bizonyítékok valószínűségi mozzanatairól, a valószínűségek sajátos halmozódásáról."
"Lényegében két esetben áll rendelkezésre közvetlen bizonyíték: ha a terhelt beismerő vallomást tesz vagy ha a büntetendő cselekményen tetten érik az elkövetőt, azaz a bűncselekménynek szemtanúja (fültanúja) van, és azonnal vagy rövid időn belül elfogják, kézre kerül."
"A legsúlyosabb bűnügyekben nem ritkán kizárólag csak közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre (mert a terhelt tagad, ténytanú, tetten érő nincs)."
"A közvetett bizonyítás során a bíróság észleléséből előbb más tényre, és ebből a bizonyítandó tényre következtet, a bizonyíték alapján egy közbeeső tényre von le következtetést, majd a közbeeső tényről von le további következtetést a bizonyítandó tényre”.
" „félkész” jellegű a közvetett bizonyíték, mert önmagában tulajdonképpen nem bizonyíték (csak valószínűségi következtetési alap)."
"A közvetett bizonyítékok lényegében csak gyanú okokat jelentenek, általában kisebb-nagyobb valószínűségű ténybeli vélelmeket involválnak. Furcsa módon még akkor is valószínűségi ténybeli következtetéseket alapoznak meg a közvetett bizonyítékok, amikor a közvetett bizonyítékul szolgáló szakvélemény (például az ujjnyom a terhelté vagy a fenyegető levelet a terhelt írta) önmagában is egy igen részletes, és alapos „szakmai bizonyítás” eredménye. Az írássajátosságok vagy minúciák részletes egybeesésének kimutatásán, „azonosítási komplexum” kimutatásán alapszik, és kategorikus véleményhez vezet el. Ilyenkor azonban a szakértői vizsgálat mint a „mikrobizonyítás” eredménye, a bűnügyben folyó egész bizonyítás, a „makrobizonyítás” számára továbbra is indíciumként értékelhető, amelyből csak több-kevesebb valószínűséggel lehet a bizonyítandó tényre következtetni."
"Ugyanakkor az egész bűnügyben is – legalábbis az elkövető kilétére vonatkozóan –kizárólag közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre. Ilyenkor mind a mikrobizonyítás, mind a makrobizonyítás a valószínűségek halmozódását vonja maga után. De ez sem akadálya annak, hogy mégis bizonyossággal döntsék el az elkövető kilétét."


Egyéb:
Faj szó jelentése:
http://faj.szojelentese.com/