2014. június 11., szerda

Kritikátlan hívőkről

Nincs rosszabb a kritikátlan hívőnél, aki feladja az önérdekét és csak politikai szurkolóvá válik, akivel fel lehet mosatni a padlót, és ezerszer is visszaszavazza azokat, akik ezeregyszer is átverik majd. Vannak, akik szó szerint szerelmesek lesznek egy politikai vezetőbe, vagy pártba! Bizony ezek az emberek pont ugyanolyanok, csak szerelmük tárgya más. Viselkedésük nem értelmi, hanem érzelmi, érzelmeik pedig felülírják nemcsak a józan észt, hanem az etikát, az igazság keresését, az igazságosság gyakorlását, a jóságot, az önérdeket, mindent!
A pártokon keresztül az elit meg is osztja az embereket, hogy uralkodni tudjanak rajtuk. A pártok a konkurens pártokkal szemben olyan gyűlöletet gerjesztenek, hogy a szavazóik egyfajta sportszurkolókká, vagy pártkatonává válnak, és hajlandóak áldozatokat (feladják érdekeiket, akár életüket is feláldozzák) is hozni azért, hogy a gyűlölt oldalt legyőzzék. Sokszor még a közösségük, népük, hazájuk ellen is tesznek, amennyiben éppen az a párt van hatalmon, akit gyűlölnek, hogy azok ne legyenek sikeresek, és elveszítsék a következő választásokat. Azt sem fogják fel, hogy maguk ellen tesznek,  feláldozzák akár mások, vagy akár saját életüket a pártért, miközben uralkodnak rajtuk.
Látott ön már olyan társasházi közös képviselőt, akit a házgyűlésen a lakók hangos Ilonka, Ilonka, Ilonka skandálással köszöntenek, közben olyan táblát tartanak, aki Ilonkát bántja, az minket bánt, majd a gyűlés után autogramot és közös fotót  kérnek tőle? Ezek a jelei annak, hogy nem beosztottról, hanem főnökről van szó... Meg az, hogy a közös képviselő, nem hoz fontos döntéseket, ezeket a lakók szavazzák meg, a lakók szavaznak a fizetéséről, és bármikor ki is rúghatják! A lakók nem csak a közös képviselő személyéről dönthetnek négy évenként, hanem ténylegesen gyakorolják a hatalmat és a főnök pozíciót. Azért, mert közvetlenül gyakorolják a demokráciát!

Minden párt arra törekszik, hogy ne kelljen képviselnie a szavazóit, hanem azok vegyék át az akaratát, mégpedig úgy, hogy azt higgyék, azt ők akarták. Ezt először nem máshol hallottam, mint egy Jobbikos "továbbképzésen". Azt, hogy mit akarnak az emberek, pont leszarják. Ők nem képviselnek, hanem hatalmat gyakorolnak. Egyébként erre már az új alaptörvényben is utalnak. Vona sem képvisel, hanem uralkodik, és levált mindenkit, aki a céljaival nem ért egyet. Az uralkodó érdeke pedig egy idő után mindig más lesz, mint a népé! Én az átlagnál jóval etikusabb vagyok, de nem hiszem magamról, hogy ne lehetne korrumpálni több milliárd forinttal! Te valóban ismersz ilyen embert? Vonát ilyennek ismered? Csak halkan jegyzem meg, nemcsak a feleségét, de a bajtársait is elárulta. Vajon mit várhatunk tőle a továbbiakban? A pártok között csak a választóikban lehet nagy különbség. Amikor alakul a párt, akkor a választói még kontroll alatt tartják, és nem tudja tőlük önállósítani magát. Vona ezt hívja gyerekkornak. A legtöbb ember azonban politikailag sík hülye, és amikor a párt hívei zömében már átlagemberekből, és kritikátlan hívőkből áll, akkor az eredeti néhány ezer önállóan gondolkodó szavazóira, már nemhogy nincs szüksége, de terhet jelent. Vona ki is mondta ezt! Most már a kritikátlan hívőivel megcsinálhatja a Zsidesz 2.0-át. Az egyetlen érve az lesz, hogy ők nem fognak lopni. Azt viszont már most megígérhetem neked, pont úgy fognak, mint az elődeik. A magyarság meg 120 éven belül eltűnik!
Nem várni kell egy megváltóra, hanem saját kézbe kell venni a dolgokat!















videó a gyurcsányhívőkről: